Némi ez és némi az

Gondolkodtam, hogy leirjam-e ezt. Mert ugye tudjuk sokan olvassák a blogomat és akár azt is hihetik, hogy tudnak mindent. De nem tudhatjátok ezt. Nem is érthetitek.
Egy valaki tudom, hogy érti minden szavát, de kérlek ne mondj semmit.

Szeretnék csak egy napra megszünni létezni. Hogy ne kelljen senkihez sem szóljak, és senki sem szólna hozzám. Nem kéne mosolyognom (most nem megy zsigerből) nem kéne senkinek sem a szemébe néznem, nem kéne jókislánynak lennem, sem rossznak, sem csinosnak, csak lennem. Hogy csak ülhetnék csendben, békében, akár egy kinyúlt  pulcsiban, csak olvasnék, vagy csak néznék ki a fejemből. Nem kéne sem problémát megoldanom, sem magassarkúban tipegnem. Lehetnék gyenge. Vagy csak állhatnék az eleredő esőben és bőghetnék, nem törődve azzal, hogy elfolyik a sminkem, hogy néznek az emberek, hogy megázom és lehet meg is fázom és didergek és jajj, mi lesz veled!
Nem múlik a feszültség. Még a kedvenc dalaim sem hatnak. Sikoltanék, kiabálnék, tombolnék, hogy ne legyenek következményei. Szeretnék csak egy napra magam lenni, hogy ne kelljen arra figyelnem, hogy mások hogyan boldogulnak körülöttem és minduntalan azt lesni, hogyan tehetném az Ő életüket könnyebbé. Miközben nekem nincs is életem. Ami meg van benne az sivár és semmilyen.
Szeretnék nem itt lenni, nem ma lenni, nem én lenni, nem én beszélni és nem én gondolkodni. Tegye meg helyettem más. (el tudnám engedni a gyeplőt?)