Sokáig tartott, de végre vége. Lezártam, bezártam, elraktam.
Már nem érzek gyűlöletet, mert bizony az volt bennem. Hiszen az amit éreztem felborult egy pillanat alatt. És nem csak ez történt, de a sokk következményét is túl kellett élni. A szerelem és szeretet hirtelen dühhé és gyűlöletté vált. Ijesztő érzés! Megijedtem magamtól, hogy valaki iránt igy tudok érezni. A végleteket éltem át.
Ha nincsenek a barátaim, akik segitsenek és egy lelki társ, aki megvilágitotta a lényeget, hogy mi fontos és mi nem, szerintem tovább tartott volna.
Olvastam egy megjegyzését, pont ma. A tények ismeretében rájöttem, hogy nevetségesen hatott. Hiszen amit irt nem volt teljesen igaz. Nem kavart fel és ez volt az a jel, ami megmutatta, hogy meggyógyultam.
Tudom, hogy sokat tanultam az egészből, hogy milyen hibákat követtem el, hiszen mind a ketten szenvedtünk a végén. A hibákat csak remélni tudom, hogy nem ismétlem meg. Bár amilyen hüle természetem van...
Csak remélni tudom, hogy ő jól van. Beszélni nem akarok vele, hiszen már nincs miről. El lehetne társalogni udvariasan a semmiről. De minek... ?
