Sokan tartanak infantilisnek. Valószinű azért gondolják rólam ezt, mert még mindig annyira tudok örülni dolgoknak, mint egy kisgyerek. Egy kiskutyának, virágnak, sütinek, a napsütésnek, az esőnek. Miért baj ez?
Nem nagyon tudják hova tenni, hogy néha el lehet engedni a komolyságot, a higgadtságot, amihez annyira ragaszkodunk és csak nevetni, mosolyogni, nem törődve azzal, hogy mit gondolnak rólunk.
Szeretek énekelni, szeretek táncolni, nevetni, amikor ösztönösen elneveti magát az ember, mert a piacon vett körte és karalábé a buszon elgurult a nagy fékezésnél és mindenki azt szedi :D Ők is mosolyognak a sok ide-oda gurulászó zöld láttán. Nem ciki!
Vagy egy nyári zápor, ami hirtelen elkap, átáztatva hajat, ruhát. A forróságban enyhitésképp, vagy egy séta este a kivilágitott városban....
Vagy úgy enni a fagyit, mint senki, oly nagy élvezettel. Falva :D
Már csak kevesen vagyunk olyanok, akik nem "viselkedünk" az "előirt" szabályok szerint.
Miért van ez ?
